egyszer, mikor...

bagolyszív

 Szabó Lőrinc:  A bagoly

Kisfiam kieszelte, hogy van

valahol egy mindenható,

aki megbünteti, ha rossz és

csokoládét hoz, hogyha jó.

 

A nagyurat el is nevezte:

- Bagoly! - mondta - ez a neve! -

De úgy látszik, rám is hasonlít,

mert nagy kerek szemüvege

van a bagolynak: legalább is

így mesélgeti a gyerek;

s akármi történik a házban,

az mind a bagoly műve lett.

A bagoly vitt el reggel engem

és estére ő vitt haza,

a baglyot hívtuk, ha nem ízlett

a gyereknek a vacsora,

s Lóci megtette ezt is, azt is,

amit azelőtt semmikép,

csak azért, hogy bebizonyítsa

külön istene erejét.

Nekem nem tetszett a bagoly, de

tűrtem némán egy darabig.

Tegnap azonban elővettem

s faggatni kezdtem a kicsit:

- Mondd, Lóci, bagoly igazán van? -

- Van hát! - Ismered? - Ismerem! -

- De én nem tudok hinni benne,

amíg nem látom, hogy milyen! -

- Látni fogod! - jött tűzbe erre

Lóci, s mérgesen otthagyott;

s most a fejét tíz hosszú percig,

gondolom, azon törte, hogy

hogyan tudna meggyőzni engem,

mert végül is előszedett

valami fiók fenekéről

egy régi rossz szemüveget,

s jelentve, hogy a bagoly itt lesz,

kiment az erkélyünkre, és

már kiáltott is: - Úgye, látod?

Itt van az ablaknál! benéz!

Épp rád néz! szemüvege is van!

Itt a bagoly!... - Elhallgatott,

s én láttam, hogy csakugyan ott van,

a szemüveges alakot:

láttam Lócit átszellemülten,

ahogy benézett, komolyan

és gőgösen, mint aki érzi,

hogy rettentő szerepe van:

láttam Lócit tágult szemekkel,

sugarasan, mint egy szobor...

S szaladtam a másik szobába

a hírrel, hogy itt a bagoly, -

és Lóci, mire visszatértünk,

már bent volt, ugrált, kacagott,

s szemében ragyogott az isten,

aki a lelkében lakott.